Hírek
vissza
2023/508

A legkisebbek Mosonmagyaróváron szerepeltek Régiós Fesztiválon Szerző: Németh Zsolt

A legkisebbek Mosonmagyaróváron szerepeltek Régiós Fesztiválon

Az U7-es és U8-as keret edzője is hasznosnak értékelte csapata szereplését a hétvégi Bozsik Tornán. Mindkét csapat hozzáállása olyan volt, amit elvárnak tőlük. Az esetleges hibákat pedig edzéseken lehet javítani.

 

Az U7 szerepléséről Farkas Gábor küldött beszámolót:

Kicsit álmosan kezdtük a tornát, de szerencsére a gyerekek öt perc után már maximálisan felvették a tempót. A továbbiakban is jellemző volt a csapatomra a hullámzó teljesítmény, volt amikor pillanatok alatt rúgtunk 3-4 gólt vagy éppen kaptunk ugyanennyit. Eredményesség szempontjából is mindenben volt részünk: Győzelem, döntetlen, vereség. Összeségében bátor játékot láttam a csapatomtól, mindenki bátran cselezett és a kért utasításokat betartotta. Egy-két játékosomtól továbbra is bátrabb játékot szeretnék látni, de ezt majd edzésen megbeszélem az érintettekkel.

 

 

Az U8-as együttes meccseit Vámos Márk értékelte:

 

Résztvevők:

Mosonmagyaróvár két csapattal, Illés Akadémia, Győr, Gyirmót és a Király SE.

15 perces meccseket játszottak a fiúk.

 

A játék alapjai minden szinten ismét rendben voltak, ezúttal sem volt gond ezzel. Most viszont a labda nélküli mozgásaink és a kapu előtti döntéseink a helyzetkihasználásnál nem voltak az igaziak. A megszokottnál több párharcot vesztettünk, így sajnos több gólt is kaptunk. Viszont olyan játékok/passzok/szituációk is voltak bőven a tanult elemek sokaságából, amit élmény volt nézni. A létszámelőnyös és létszámazonos helyzeteket támadásban nagyon kiemelkedő módon játsszuk már le, a sok gyakorlás most igazán visszaköszönt. Megküzdöttünk továbbá a viszonylag nagy fűvel és a tavaszi fülledt levegővel, de mindenki becsületére szóljon, hogy mentalitásbeli probléma nem akadt, csupán ez egy ilyen nap volt. Hasznos délelőtt volt, még sok ilyet!

Képek

Kiemelt videó
Ilyen volt a 4. Tigris Kupa a Répce Sportcsarnokban tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
141234567
15891011121314
1615161718192021
1722232425262728
182930
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek