Az időjárás némiképp beleszólt a kupa második napjának lebonyolításába, de a felázott talajú füves pályák helyett a Király Sportlétesítmény műfüves pályáin – a csapatok és vezetőik kiváló partneri együttműködésével - gond nélkül sikerült lebonyolítani a helyosztókat. Azt idén a Hertha BSC szerezte meg a győztesnek járó kupát. Második lett az MTK, harmadik pedig a címvédő GNK Dinamo Zagreb, ám ők ezúttal egy korosztállyal fiatalabb, U10-es együttessel álltak fel az U11-esek mezőnyében. A Király SE Schimmer Zoltán által irányított csapata a 10. helyen zárt a 18 együttes mezőnyében.
(Fotó: Láng Veronika)
Az éjszaka lehullott hatalmas mennyiségű csapadék miatt nem lehetett a füves pályákon folytatni a tornát vasárnap. A reggeli állapotfelmérés után az a döntés született, hogy a Király Sportlétesítmény műfüves pályáin döntik el a helyezések sorsát a csapatok. A helyzet gyors megoldását a létesítmény adottságai és munkatársaink odaadó munkája mellett az érintett résztvevők, sportvezetők konstruktív együttműködése is segítette, köszönetet mondunk ezért!
A mérkőzések az első napihoz hasonlóan gördülékenyen, kiváló hangulatban, korrekt és pontos játékvezetés irányításával zajlottak. Az U11-es csapatok mellett a szurkolók is alaposan kitettek magukért. Mindkét napon értékes tombolanyeremények is gazdára találtak.
A résztvevők étkeztetése is gördülékenyen ment a Király Sportlétesítmény rendezvénytermében.
A sikeres rendezés egyik fontos feltétele volt az a támogatás, amelyet partnereinktől kaptunk. Számos cég, vállalkozás állt torna mellé. A két nap alatt kisorsolt értékes tombolanyeremények mellett a sportoló gyermekek kiszolgálásához és a rendezés további feltételeinek megteremtéséhez is hozzájárultak támogatóink, akiknek ez úton is köszönjük mindezt!
A nap legnépszerűbb szereplője ezúttal is Wayne Rooney. a Manchester United legendás játékosa volt, aki – bár magánemberként érkezett hozzánk – türelmesen állta a szurkolók rohamát és a csapatokkal valamint a helyi United szurkolókkal is készségesen készített közös fotót.
A záróünnepségen a résztvevők az ajándékokat, érmeket és serlegeket Király Ferenc özvegyétől, Király Ferencné, Irma nénitől, és fiától, Király Gábortól vehették át.
A torna végeredménye:
1. Hertha BSC
2. MTK Budapest
3. GNK Dinamo Zagreb
4. Újpest TE
5. First Vienna FC
6. Manchester United
7. Budapest Honvéd
8. ETO FC Győr
9. Kecskeméti LA
10. Király SE
11. Puskás Akadémia
12. Credobus Mosonmagyaróvár
13. Gyirmót FC
14. FC DAC Football Academy
15. ZTE
16. Csorna
17. Partium LA
18. BVB Akadémia CEE
A torna legjobb játékosa: Leonard Niemeyer (Herha BSC)
Legjobb kapus: Basa Benedek Botond (MTK Budapest)
Gólkirály: Fehér Zétény 10 góllal (ETO FC Győr)