Hírek
vissza
2022/1222

A felnőtt foci küszöbén is sikeresek csapatainkSzerző: Németh Zsolt

A felnőtt foci küszöbén is sikeresek csapataink

Mind az U17-es, mind pedig az U19-es korosztályunk tagjai számára a legfontosabb, hogy megtegyék a legfontosabb lépést a felnőtt labdarúgás felé. A játékosok jó úton haladnak, erről számoltak be a csapatok szakmai vezetői.

 

 

Gombás Péter beszámolója az U17-es keret munkájáról:

 

Az 2006-os születésű játékosokkal az MLSZ regionális U17 kiemelt nyugat bajnokságban indultunk. A mezőny nem volt ismeretlen számunkra, majdnem ugyanazok a csapatok szerepeltek benne mint a tavalyiban. Az új gárdák érkezésével még erősebb lett a bajnokság. Heti négy edzéssel készültünk a mérkőzésekre, az edzéslátogatottsággal elégedett voltam, nagy létszámmal tudtunk dolgozni. A csapat teljesítménye hullámzó volt. 12 mérkőzésen 5 győzelem 1 döntetlen és 6 vereség a mérlegünk.

Kicsit csalóka az eredmény mert sok olyan meccs volt amikor eldönthettük volna a javunkra a mérkőzést de mindent kihagytunk, az ellenfél pedig kihasználta a lehetőségeit, így pont nélkül maradtunk. A helyzetkihasználásunkon javítani kell, hogy eredményesebben tudjunk szerepelni. Egyénileg mindenki fejlődött, valaki többet, valaki kevesebbet. Több játékos már megtapasztalhatta hogy milyen a felnőtt foci. Tanai Marcell, Baranyai Noel, Fliegler Ábel, Karvalics Kornél partner egyesületünk az Újperint SE felnőtt csapatában mutatkozott be, Szabó Bálint pedig már szerepet kapott a Király SE felnőtt csapatában bajnoki és kupamérkőzésen.

A tavaszi szezonban a legfontosabb cél, hogy azokat a játékosokat akik már most olyan szinten vannak, készítsük fel a felnőtt labdarúgásra. Akik most még nem tartanak ott, velük pedig úgy kell dolgozni hogy nyáron még több 2006-os játékos neve kerüljön fel a felnőtt csapat edzőjének noteszába!

 

 

Az U-19-es csapat munkáját Marton Róbert értékelte:

 

Nyáron kerültem a Király SE egyesületéhez, ahol az U-19 -es csapat felkészítése várt rám. Az első hetek elsősorban az ismerkedés jegyében zajlott, amikor is az U-17-es csapattal közösen edzettünk, mivel a nyaralások és egyéb hiányzások miatt hiányos volt a keretünk. A felkészülési mérkőzéseken is több fiatalabb játékos szerepelt ez okból kifolyólag. Az edzőmérkőzéseink elég vegyesre sikerültek. Voltak biztató győzelmek, de értek bennünket nagyarányú vereségek is. A bajnokság kezdetére álltuk össze nagyjából és már kezdett kialakulni a kép bennem a játékosokat illetően. Új játékosok is jöttek hozzánk: Sabbia Ricardo és Péter Dominik a Lurkó csapatából, Király Dominik a Haladás VSE- től érkezett hozzánk.

Mérkőzéseinken a 4-3-3-as játékrendszerben az egy és a két védekező középpályás felállási formát alkalmaztuk. A két védekező középpályás működött olajazottabban.

A labdaszerzést az ellenfél térfelén kezdtük, ami aránylag jól működött. A letámadásaink általában hatékonyan működtek, többször sikerült labdát szereznünk, amikből gólokat is tudtunk szerezni.

Labdaszerzésben akár saját, akár az ellenfél térfelén, szervezetten, a területet védve, egymást biztosítva, mélységi játékot zárva védekezett a csapat. Talán ennek köszönhetően is a legkevesebb gólt kaptuk eddig a bajnokságban. (Annak ellenére, hogy két hét alatt, két olyan öngólt rúgtunk, ami évtizedenként fordul elő és ez négy pontunkba került!)

A legtöbb mérkőzésen labdabirtoklásban mi domináltunk. A Haladás elleni első 30 perc (ahol végül nyertünk) és a Sopron elleni mérkőzés (ahol veszítettünk) volt a kivétel.

Labdakihozatalunk a bajnokság közepe után teljesedett ki, ahol a szélső védőink már jól kapcsolódtak be a támadások felépítésébe.

Támadásainkat kombinatív játékkal tudtuk felépíteni a legtöbb csapat ellen. A széleket is jól kihasználva tudtunk veszélyesek lenni a kapura. Viszont az egyik gyenge pontunk is itt mutatkozott meg. Ugyanis felállt védelem ellen nem működött a kombinatív játék, ami a tavasz folyamán javításra szorul. Ezeken a mérkőzéseken fájó pontokat is veszítettünk. (Magnetic Andráshida, Csorna, Tarr Andráshida)

Labdaszerzésből labdabirtoklásba való átmenet, a kontrajáték erőssége volt csapatunknak, több találatot is szereztünk ezekből.

Labdabirtoklásból labdaszerzés viszont a másik gyenge pont volt az ősz folyamán. Több alkalommal is a könnyen elveszített labdákból, az ellenfél több kontratámadást is tudott vezetni. A megfelelő, gyors visszarendeződés szintén a tavasz egyik feladata lesz.

Mindent összevetve nem lehetek elégedetlen csapatom helyezésével, a játék minőségén pedig mindig van javítanivaló. Amellett, hogy vezetjük a tabellát a nagy múltú Sopron és Haladás előtt, játékosaink hétről hétre megmérettetnek a felnőtt csapatainkban is és ott is jó teljesítményt nyújtva készülnek a felnőtt futballra. És ez mindennél fontosabb!

 

Képek

Kiemelt videó
Tigris Kupa U11 tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
0512345
066789101112
0713141516171819
0820212223242526
092728
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek