Hírek
vissza
2026/403

A bajnoki alapszakasz rangadója következik SárváronSzerző: Németh Zsolt

A bajnoki alapszakasz rangadója következik Sárváron

A listavezető Király SE két fordulóval az alapszakasz vége előtt a második helyezett Sárvár FC vendége lesz szombaton. A találkozó 17 órakor kezdődik a Sárvár FC Sporttelepen.

Az már a múlt hétvégén eldőlt, hogy a bajnoki alapszakaszt a Király SE nyeri meg, hiszen szentgotthárdi győzelmével megtartotta előnyét, amelyet két forduló alatt már nem tud behozni a Sárvár. Viszont az új kiírás szerint – a csapatok alacsony létszáma miatt – ebben az idényben lesz rájátszás is, így a presztízsen túl már csak emiatt sem lesz mindegy Hegyi László csapata számára sem, hogy milyen eredménnyel zárul majd a meccs. Az alapszakasz minden eredményét viszik tovább a gárdák a végelszámolásnál, miután az első négy helyezett csapat újra megmérkőzik egymással oda-vissza.

Az biztos, hogy az első húsz forduló két legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó csapata méri össze tudását Sárváron, hiszen a házigazdák az előző fordulóig veretlenek voltak, ugyanakkor 13 győzelmük mellett hat döntetlent is jegyeztek, míg a Király SE egyszer ugyan kikapott, de csak egyszer ikszelt, így 18 sikerének köszönhetően magabiztosan vezeti a tabellát.

A sárváriak kedden játszottak utoljára, mert az előző fordulóban a zord időjárás miatt csúsztatták a Haladás elleni, eredetileg péntekre kiírt mérkőzésüket. A szombathelyi találkozó nem sikerült jól a számukra, mert a Kondics úton elvesztették veretlenségüket. 2-1-es vereséget szenvedtek. A hazaiak gyakorlatilag végig vezettek a meccsen, hiszen a 11. percben lőtték első góljukat, majd a 47.-ben a másodikat. Szemes Bence a 91. percben már csak szépíteni tudott. Ez az eredmény azt jelentette, hogy Hegyi László együttese a rangadó előtt tíz ponttal vezet a Sárvár FC előtt. Ez tekintélyes, de nyolc mérkőzésen nem behozhatatlan. Különösen úgy, ha ebből még háromszor egymás ellen is játszanak a csapatok.

Legutóbb október 24-én találkoztak a felek a Királyban, ahol egy jó színvonalú és tempójú találkozón a vendégek jutottak előnyhöz, amire három perc múlva válaszoltak Halmosiék. Egy percre rá megint vendég előnyt mutatott a tábla, amit még a szünet előtt újra kiegyenlített a Király és bár a második félidőben fölényben játszott, de már nem rúgott, igaz nem is kapott gólt Hegyi László együttese, így pontosztozkodással, 2-2-vel ért véget a találkozó.

Az minden bizonnyal borítékolható, hogy a házigazdák szeretnék szűkíteni a két csapat között a tabellán meglévő különbséget, hiszen így a rájátszásban több esélyük maradhat az esetleges fordításra. A Király játékosai viszont minden bizonnyal őriznék előnyüket, amiért keményen megdolgoztak az eddigi mérkőzéseken. A tét és a két csapat minősége is izgalmas mérkőzést ígér szombat estére Sárváron.

Kapcsolódó témák: Felnőtt labdarúgás
Kiemelt videó
Így zajlott az ötödik Tigris Kupa tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
1412345
156789101112
1613141516171819
1720212223242526
1827282930
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek