Hírek
vissza
2010/929

18. Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton beszámoló

Dátum: 2007 október 24

1. nap Bécs-Pozsony a táv 91,6 km
18. alkalommal állt rajthoz a Bécs-Pozsony-Budapest Supermarathon mezőnye a bécsi Prater, azaz az Ernst Happel stadion rekortánján. A hagyományoknak megfelelően megtalálhattuk a mezőnyben az összes hazai hosszú- és középtávfutót, a hagyományosan jó atlétákkal rendelkező Vasas, Váci Forma SE, Békécsabai AC csapatait. Itt volt a szupemaratonista Bogár János, Vozár Attila, Ossó Zoltán, Zahorán János és fia Ádám, valamint az orosz Anatoly Kruglikov és a lengyel címvédő Jaroslav Janicki. A nőknél címvédőként állt rajthoz az ötszörös győztes német Maria Bak, őt próbálta üldözni Eremina Galina, Irina Koval és Ludmilla Karinina orosz hármas, melyekkel egyedüli magyarként Gurdon Éva küzdött meg.

1. szakasz 20 km
Az Ernst Happel stadionban reggel 9 órakor dördült el a startpisztoly. Csapatunkban az első induló Hopp Viktor volt, aki a Bécs - Pellendorf szakasznak veselkedett neki a csípős őszi hidegben. A bemelegítés nyúlfarknyira sikeredett, ugyanis a konvojban haladás lassabbra sikerült a szervezők által tervezettnél. Hopp Viktor a 20-as távot 1:46:52 alatt teljesítette. A képzeletbeli stafétabotot Gyöngyössy Róbert kézébe adta a csapat chip-el együtt.
2. szakasz Pellendorf - Stixneusiedl 25,5 km
Robinak 5 kilóméterrel hosszabb táv jutott, de ő a fiatalabb és szedni is kellett a lábait, hogy mihamarabb Szakos Petire kerülhessen a sor, aki már várta őt a kimondhatatlan nevű osztrák településen. Az idő nem enyhült, a mutató nem kúszott 10C fölé, és a szél sem enyhített a jobb sorsra érdemes futókon. Róbert 1:51:21-es ideje már sejtette az elkövetkezendő napok jó formáját.
3. szakasz Stixneusiedl - Schönabrunn 24,8 km
Szakos Peti - a csapat kitűnőkezű gyúrója is egyben - hegyvidéki terepnek vághatott neki, gyakorlatilag ez a rész az ausztriai Soproni -hegység. A szintén borászattal foglalkozó falvak már a római-korba n is lakott települések voltak. Az 1:52:33 kitűnő idő a 38 éves sárvári futótól. Hiába, ebben a csapatban ők a nyulak...
4. szakasz Schönabrunn-Pozsony 21,3 km
Tuli Lajosra került a sor. Lajos jól "nyomta" az idei Cerr-Cup sorozaton, így csak a fáradtság lehetett az ellenfél, ám a 1:54:32-es időt tekintve nem volt ellenfél - csak a többi futó, ám így is sokakra rávert...
A csapat összideje 7óra:25perc:16mp, ez a 80 helyre volt elég, amely sokkal, egészen pontosan 11 hellyel jobb volt a tavalyinál.

Pozsony főterén ért véget az első nap, s jegyezzük meg: a tavalyihoz képest idén kitettek magukért a szlovák szervezők: programok, precíz kiszolgálás, kifogástalan szállás és étkezés fogadta a futókat. Gratula!!!

2. nap Pozsony - Győr a táv 84 km
Szlovákiából Magyarországra, jelszóval indult a második nap. Végig a Duna mentén zajlott a verseny, megtekinthettük többek között: a Dunacsúni és Révkörtvélyesi-víztárolót, valamint a Bősi vízi erőművet is. A természeti és mesterséges csodák mellett, az időjárás viszontagságai jelentettek élményt. Pozsonytól szállingózó hópelyhek kíséretében búcsúztunk, és csípős szél kísért végig utunkon.
1. szakasz Pozsony - Cunovo (Dunacsún) 20,3 km
Hopp Viktort érte a megtiszteltetés, hogy reggel - hajnali - 8 órakor rajtolhasson a szlovák fővárosból, és küzdjön meg az elemekkel, kilóméterekkel. Viktorunk 1:40:50 alatt érte el a csúni váltóhelyet, ahol Tuli Lajos várta.
2. szakasz Cunovo(Dunacsún) - Vojka nad Dunajom(Vajka) 15,8 km
Vojkánál Tuli Lajos vette át a stafétát Hopp Viktortól, hogy azután teljesítse a távot egészen Bősig. A szél némiképp csendesedett, sőt a nap is néha-néha kisütött, csak a hőmérséklet nem volt hajlandó emelkedni. A távot végül 1:21:12 alatt teljesítette Lajos, s adta át a futás jogát Szakos Petinek.
3. szakasz Vojka nad Dunajom(Vajka) - Gabcikovo(Bős) 20,1 km
Félmaratoni táv jutott erre a napra Szakos Péternek, aki ezt 1:33:14 alatt teljesítette, sőt a hőmérséklet is emelkedett így nem csak a mi időnk nézett ki tűrhetőnek. Bősbe érve Gyöngyössy Róbertet indította Peti.
4. szakasz Gabcikovo(Bős) - Győr 27,8 km
A leghosszabb táv jutott Robira a 2. nap s az a megtiszteltetés, hogy ő haladhasson át a szlovák-magyar határon, Medvénél. Győrbe már 2:04:24-es idővel ért, és a pár órás napsütésnek köszönhetően kellemes ősz idő fogadta a Rába Quelle Élmény-és Gyógyfürdőbe érkezőket.
Csapatunk a 84 km-es távot 6óra:39perc:40mp alatt teljesítette ez a 84. helyre volt elég.
Az első két nap összideje 14óra:04perc:56mp ezzel egyet léptünk előre, a 79. helyre.

3. nap Győr - Tata a táv 63,7 km
Az első két nap tapasztalataiból már leszűrtük, hogy a mi CSAPATunk rendkívül jó társaságból áll, fegyelmezett sportolók és remek emberek. Nem az eredmény az elsődleges, és mégis mindenki a lehető legtöbbet adja ki magából. Persze tegyük hozzá gyorsan, hogy ez a verseny inkább amolyan futóünnep, hisz itt mindenki megpróbálja magát jól érezni, sportolni, barátságot kötni. Itt mindenki önzetlen másokkal szemben, csapaton belül pedig mindenki számíthat a másikra. Ezek a pozitívumok nálunk méginkább felértékelődtek. Leírva elég hosszú lenne ezt megfogalmazni, talán majd egy külön tanulmány keretében lehetséges, a lényeg: aki ott volt életre, legalább egy évre szóló élményt szerez, hisz mi tudjuk: jövőre veletek ugyanitt!
1. szakasz Győr - Bőny 22,8 km
Győrből Szakos Peti indult. Az elkövetkezendő 2 nap a taktikázásról szólt, hisz mindenkinek be kell vetni az 5. futót. A távok rövidek és nehezek, tele heggyel, dombbal. A hangulat is emelkedik a dombokkal, hisz minden útbaeső településen kitesznek magukért az ott élők. Az időjárás megkegyelmezett a futóknak és lazábbra változtak az öltözékek. Igaz Peti ezt még nem nagyon érzékelhette, ettől függetlenül ő sem" téliesített" erre a napra. A távot 1óra:43perc:20mp alatt sikerült teljesíteni, és már Gyöngyössy Robi robogott tovább Nagyigmánd felé.
2. szakasz Bőny - Nagyigmánd 17 km
Dombos terep, viszonylag kellemes táv, jó idő. Bábolna után már kerékpáros kíséret segítette Robit a frissítésben, hiszen nekünk már a váltásra kellet készülnünk, hogy útjára indíthassuk Maróti Feri bácsit. Robinak jól sikerült teljesíteni a távot, az ideje 1:14:49 volt.
3. szakasz Nagyigmánd - Kocs 11,6 km
A 37 éves fiatalembert a rutinos, 75 éves Maróti Feri bácsi váltotta, a táv rövid, de a rengeteg tartós emelkedő miatt rettentően nehéz, még kerékpárral is. Tudtuk, hogy ezt a szakaszt lassabban teljesítjük majd, de azt is, hogy Feri bácsi megbírkózik a feladattal. A távot 1:20:41 alatt teljesítette, és innen kívánom mindenkinek, hogy hasonló sportteljesítményre legyen képes ennyi idős korában.
4. szakasz Kocs - Tata edzőtábor 12.,3 km
Hopp Viktornak volt a feladata, hogy hozzon néhány helyet az utolsó etapon, s ezt teljesítette is. A szpíker egyedi véleménye szerint is "hipp-hopp" behozta csapatunk Tatára. Olcsó poén mondhatnók, de igaz! Az idő 58perc:25mp, ami azt jelentette, hogy 5óra:17perc:15mp-et vett igénybe a mára kijelölt táv teljesítése, s ezzel 121. helyen zártunk a harmadik napon. Az 1-3 nap összesítése alapján a 96. helyre csúsztunk vissza, de van még két kerek nap.

4. nap Tata - Budakeszi a táv 59,7 km
Negatívum, hogy 6 embernek, egy 9 m2-es szobában kellett emeletes ágyakon kuporogni, holott minden évben egyre nagyobb összegeket kérnek a szervezők... Ez még önmagában nem vérlázító, de hogy tizenévesek helyett 50-70 évesek kerüljenek ilyen kellemetlen helyzetbe, több, mint elgondolkodtató...

1. szakasz Tata - Vértestolna 15,4 km
Persze volt pozitívum is: Viktor vett magának egy csodaszép futófelsőt, abban a hiszemben, hogy majd ebben produkál reggel egy jó időt! Tényleg jól nézett ki és a felső is bevált! Bár gyanítom Szakos Peti masszázsa is bent volt a remek időben, de legyen: a varázsfelső szellőlábakon úgy repítette Viktort, mint az arab világ korábbi "Gebrselassie"-át a Kis Mukkot...
Tehát Viktor onnan indult, ahová tegnap beért. A táv rövid, de csak emelkedőből áll. Az út hosszú mert a konvoj lelassult a szűk, emelkedős úton, így tényleg tekerni kellett a következő váltóhelyre. Ez azért is szomorú, mert csak rövid ideig tudtuk biztatni az igazi Viktort... Aki tette a dolgát és 1:15:16 alatt hozta a távot.
2. szakasz Vértestolna - Gyermely 15,9 km
A következő futónk Gyöngyössy Robi volt, s a 37 éves fiatalembertől vártuk a legjobb időt. Mit vártuk, követeltük! Persze könyörögni sem kellett, belevetette magát a sűrű erdős szakasznak és vágtázott, mint az a csodaszarvas, akit megregéltek eleink. Bár Hunor és Magor üldözte, mi utol is értük csodaszarvasunkat (valamivel több paci volt a gépünkben, mint az említett két hősnek), egészen pontosan Gyermely belterületén, 1óra:11perc:55mp-es idő eltelte után.
3.szakasz Gyermely - Zsámbék 15,9 km
Ez a szakasz Tuli Lajosra jutott, nem hiába vállalkozó a vállalkozó, hisz pontosan tudta: lépést kell tartani a villámléptűekkel! Olyannyira tartotta magát a feladathoz, hogy a váltóhelyen elmerengeni sem jutott idő a mai napról, máris megérkezett Lajos a célba, kereken 48perc:50mp alatt.
4. szakasz Zsámbék - Budakeszi 18,7 km
Szakos Peti vihette be a csapatot a nap céljához Budakeszire. A gyülekező felhőkből, na meg a helyszínen tartózkodó, és futó meteorológus, Németh Lajos előrejelzéseiből már sejteni lehetett, csapadékos lesz időjárásunk. Petinek sietni kellett, hogy még az eső előtt beérjen a célba, de hát neki jutott a mai leghosszabb. Frissítettük is rendesen, nem úgy mint annak a játékgépnek a memóriáját, amelyiken Hopp Viktor keze szerencsés összeget hozott. Milyen gép az ahol egy "szűz kéz" sikert érhet el? Elavult és ómódi, ugyanis a babona ma már nem dívik. Sebaj, ehetünk majd egy jóízűt hazafelé valahol Kóny környékén!
Szóval, míg Viktort bevezették a szerencsejáték abszolút rejtelmeibe, addig a mi Petink csak úgy szelte a kilómétereket, hogy 1óra:28perc56mp alatt érjen a Budakeszi Knáb János úti Általános Iskolába. Ezen a napon 94. helyen végeztünk, 4óra:44perc:57mp-es időnkkel. Az 1-4 nap összesített eredményeként 97. helyen álltunk 24óra:07perc:08mp-es idővel.

5. nap Budakeszi - Budapest a táv 21,09 km
Szakadó eső, hideg és már öt nap eltelt. Mindenhez van kedve az embernek, csak a futáshoz nem!
Ennek a napnak a különlegessége, hogy a váltócsapatok tagjai mindannyian futnak, valamint becsatlakozik a Samsung Nemzetközi Félmaraton teljes mezőnye. Nálunk a Hopp Viktor, Szakos Peti, Gyöngyössy Robi, Tuli Lajos négyes állt rajthoz, valamint a félmaratoni mezőnyéhez csatlakozott Tóth András, Porpáczy Szilveszter, Rosta Csaba is.
A félmaratoni távot Porpáczy Szilveszter teljesítette a leghamarabb, az ő ideje 1óra:15perc:08mp, ami a 14. helyet jelentette. Rosta Csaba ért be 83. helyen, az ő ideje 1:27:09, Tóth András 1:42:07 alatt ért célba, ez a 343. helyet jelentette.
Csapatunkból Gyöngyössy Róbert 1:34:27-et teljesített, Szakos Péter 1:45:03, Hopp Viktor 1:50:50, és Tuli Lajos 2:02:42 percet futott. A csapat összideje 7óra:13perc, mely a 94. helyet eredményezte.
Ezzel az idővel két helyet javítva pozíciónkon, a 95. helyre léptünk fel, mely 4 hellyel jobb a tavalyi eredménynél.

Dicséret illeti a csapat valamennyi résztvevőjét, a sofőrön át a kerékpáros kísérőig, és külön köszönetet kell mondani azoknak, akik bármivel hozzájárultak indulásunkhoz.
ez a verseny, és ez a pár nap óriási élményt jelent mindannyiunk számára! A hazafelé vezető út inkább volt szomorú, mint fárasztó, ám még egy közös vacsora és a játékgép nyereményének elköltése visszaidézte a felejthetetlen napokat, ám szomorúan állapíthatjuk meg: 360 napig még marad a sztorizgatás...
Akkor is: jövőre veletek ugyanitt/ott

Kiemelt videó
Ilyen volt a 4. Tigris Kupa a Répce Sportcsarnokban tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
09123
1045678910
1111121314151617
1218192021222324
1325262728293031
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek