Hírek
2026/302
Az U10-es és U11-es keretünk vasárnap a DAC mini tornáján járt

Az U10-es és U11-es keretünk vasárnap a DAC mini tornáján járt

Dunaszerdahelyen vett részt két együttesünk egy nemzetközi mini tornán, ahol számos különböző stílusú és futballkultúrájú együttessel mérkőzhettek meg. Mindkét korosztály számára nagyon hasznos volt a szereplés.

részletek
2026/301
Három mérkőzés, három féle végeredmény a felsőbb korosztályoktól

Három mérkőzés, három féle végeredmény a felsőbb korosztályoktól

U16-os csapatunk különösen a második félidőben játszott igazán jól, ami elég volt egy fölényes sikerhez az egyik közvetlen riválissal szemben. Az U17-es csapat baljós előjelekkel utazott a Főnixhez és ezek be is igazolódtak. Ezúttal nem tudott jó teljesítményt nyújtani a csapat. Gólgazdag meccset játszott az U19-es együttesünk a városi rangadón, amelyen inkább a második félidőben teljesített jól az együttes. Kis szerencsével a három pont is meglehetett volna.

részletek
2026/301
Két meccsen négy pont a bajnoki nyitányon

Két meccsen négy pont a bajnoki nyitányon

U14-es csapatunk jó iramú mérkőzést játszott Gyirmóton, amelyet jó eséllyel megnyerhetett volna, ám a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát. A házigazdák az utolsó pillanatban egy pontot megmentettek.

Az U15 motiváltan, nagyon jó hozzáállással lépett pályára, és fegyelmezett játékkal tartotta itthon a három pontot.

részletek
2026/228
Magabiztos Király siker Vépen

Magabiztos Király siker Vépen

Az első félidő közepétől egyre paprikásabb hangulatban telt a találkozó, amelyen a vendégek játszottak fölényben. A szünet előtt jóval többet birtokolta a labdát és veszélyesebben is támadott Hegyi László együttese. A sok szabálytansággal kísért meccsen a második félidőben be tudta biztosítani sikerét a Király.

részletek
2026/227
Vépen folytatja a bajnokságot a Király SE felnőtt csapata

Vépen folytatja a bajnokságot a Király SE felnőtt csapata

A hosszú téli szünet után, ezen a hétvégén újra pályára lépnek a felnőtt együttesek is a Vas Vármegyei I. osztályú bajnokságban. Az egy héttel korábban érkezett nagy mennyiségű csapadék remélhetőleg már nem lesz hatással a 16. forduló történéseire. A Király SE a Vép VSE vendége lesz február 28-án, szombaton. A 15 órakor kezdődő találkozó játékvezetője Bagoly Gábor lesz, asszisztensei pedig Kiss Gábor és Nagy Péter.

részletek
2026/223
Remekül zárta a felkészülést az U13, idősebbek ellen bizonyított az U16-17

Remekül zárta a felkészülést az U13, idősebbek ellen bizonyított az U16-17

Remek főpróbát tartott a bajnoki folytatás előtt U13-as csapatunk a Csorna egy évvel idősebb gárdája ellen. Az U16-os és U17-es keretükből álló csapatunk a Győrújfalu U19-es együttesének vendége volt a hétvégén. A fiúk jól ellensúlyozták a korkülönbséget és kevés helyzetből is három gólt rúgva tudták megnyerni utolsó felkészülési mérkőzésüket.

részletek
2026/223
Két korosztályunk is remekelt a hétvégén

Két korosztályunk is remekelt a hétvégén

U8-as csapatunk 100%-os teljesítménnyel, jó hozzáállással, kollektív játékkal nyerte meg tornáját Nagykanizsán. Az U9-es és U11-es csapatunk Dunaszerdahelyre látogatott a hétvégén. A fiatalabbak felszabadult játékkal, megérdemelt tornagyőzelemet arattak. Az U11-es fiúk összességében jól szerepeltek, a látottak alapján a támadásbefejezések hatékonyságán lesz még javítani valójuk.

részletek
Kiemelt videó
Így zajlott az ötödik Tigris Kupa tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
1412345
156789101112
1613141516171819
1720212223242526
1827282930
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek