Hírek
2010/929

VII. hely a Szilveszter Kupán - Celldömölkön

Dátum: 2007 december 29

Hetedik helyen végzett női csapatunk a Celldömölkön megrendezett nyolccsapatos tornán. A legfőbb ellenségünk - az első mérkőzés lejátszása - újra kíméletlennek bizonyult. A csapatnak tudomásul kell venni, hogy egy tornára nem szabad csak úgy "beesni", hanem időben érkezve, az utolsó - minimum - negyed órát a bemelegítéssel, a mérkőzésre való ráhangolódással kell eltölteni.
Így ugyanis a meccsre beesve odaadtunk két gólt és három pontot az ellenfélnek. (KIRÁLY SZE - Celldömölk 0-2)
A második meccset már jól kezdtük és jól is játszottunk. Már az első percben vezetést szereztünk, aztán kapusunk sérülése miatt vészkapussal kellett megoldanunk 6 percnyi játékot, ám egy jól eltalált lövésssel egyenlített az ellen. Továbbra is próbáltuk irányítani a játékot, és volt néhány ígéretes akciónk, ám gólt nem tudtunk elérni. (KIRÁLY SZE - Balf 1-1)
A csoport többi mérkőzésnén egy kivétellel döntetlenek születtek, így kezdett szorossá válni a hajrá.
Az utolsó mérkőzésünkön a későbbi tornagyőztes szombathelyi Nyitra utcai ÁMK csapatával mérkőztünk. Győzelem esetén csoport-másodikként továbbjuthattunk volna, ám ez 2 perc elteltével szertfoszlani látszott. Egy elkerülhető góllal az ellenfél szerzett vezetést, majd egy kis időre átvettük a játék irányítását, ám hátul sokkal sebezhetőbbé váltunk. Mindent egy lapra feltéve próbáltunk rohamozni, de a két óriási ziccer ellenére sem tudtuk lelkesedésünket gólra váltani. (KIRÁLY SZE - Nyitra utcai ÁMK 0-1)
Csoport negyedikként végezve a hetedik helyen sikerült zárnunk a celli tornát, ám a többi csapatot nézve ez a helyezés -sajnos- reális. A döntő és a harmadik helyért vívott csata is büntetőkkel dőlt el, így a végső sorrend:
1. Nyitra utcai ÁMK Szombathely
2. Szentpéterfa
3. Celldömölk UFC
4. Alsósági Tigrisek
5. Vép
6. Balf
7. KIRÁLY SZE
8. Ikervár

részletek
2010/929

Cerr-Cup 2008 évi menetrendje

Dátum: 2007 december 28

Elkészült a CERR-CUP 2008. évi versenynaptára. Az 5 osztrák, 4-4 szlovén és magyar versenyből álló sorozat 2008. március 15. kezdődik az ausztriai Übersbach-ban, majd ausztriai helyszíne lesz az utolsó versenynek is. A güssing-i versenyt követi az ünnepélyes eredményhirdetés, reményeink szerint versenyzőinkkel a dobogón.

A CERR-CUP 2008 egy határokon átnyúló projekt, amely egyrészt fejleszti és elmélyíti a szomszédos országokkal való kapcsolatokat, másrészt sportra ösztönzi az embereket a régióban. 13 osztrák, magyar és szlovén utcai futóverseny összefogásából egy új, Európában egyedülálló projekt jött létre.

A CERR-CUP 2008 13 utcai futóversenyt tartalmaz, amelyből 5 Ausztriában, 4 Szlovéniában és 4 Magyarországon kerül megrendezésre. Ahhoz, vagy valaki értékelve legyen, mindössze 6 futóversenyen kell részt venni, minimum 2 Magyarországon, 2 Szlovéniában és 2 Ausztriában. A futóversenyek közül szabadon lehet választani, lásd versenynaptár. Sok értékes díj vár a versenyzőkre a güssingi záróforduló sorsolásán ! (forrás: www.cerr-cup.eu)

Íme a versenyek:
1. 2008.03.15. Übersbach-i Futóverseny (AUT)
2. 2008.04.19. Blaguskó tó körüli futás (SLO)
3. 2008.05.03. Moravske Toplice (SLO)
4. 2008.05.17. Három Szív Maraton Radenci (SLO)
5. 2008.05.31. Körbe Körmend (HUN)
6. 2008.06.08. Oberpullendorf (AUT)
7. 2008.07.06. Elvira Maraton Szombathely (HUN)
8. 2008.07.26. Csata Emlékfutás Szentgotthárd (HUN)
9. 2008.08.09. Stinatz-i Nemzetközi Félmaraton (AUT)
10. 2008.09.07. História Futás Kőszeg (HUN)
11. 2008.09.13. Soboski Tek Murska Sobota (SLO)
12. 2008.09.21. Boxmark Futóverseny Feldbach (AUT)
13. 2008.09.29. Öko Energie Marathon Güssing (AUT)

A versenyek pontos leírása, időpontokkal megtalálhatók a "versenyek" menüben.

A CERR-CUP versenyek hivatalos weboldala:
www.cerr-cup.eu

részletek
2010/929

Elnöki jókívánságok

Dátum: 2007 december 23

Magam, családom és a KIRÁLY Szabadidősport Egyesület vezetőségi tagjai nevében kívánok minden sportolónknak, edzőnknek, támogatónknak és szurkolónknak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Sikerekben Gazdag, Békés Boldog Új Évet!

Király Ferenc
elnök

részletek
2010/929

Karácsonyoztak az egyesület gyermekei

Dátum: 2007 december 23

Laza év végi összegzésre gyűltek össze a KIRÁLY SZE gyermek sportolói a KIRÁLY Sportpresszóban. A rövid év végi értékelést követően Egyesületünk egy kis meglepetés-csomaggal kedveskedett a gyerekeknek. A kötetlen foglalkozás keretében csocsó, darts és teke volt a program. Jó hangulatban telt az év utolsó találkozása!

részletek
2010/929

Megjelent a Király SZE naptára

Dátum: 2007 december 19

Poszteren jelent meg a KIRÁLY Szabadidősport Egyesület 2008. évi naptára.

A naptár megvásárolható a KIRÁLY Sportlétesítményben 500,-Ft/darab áron.

Az eladásból származó bevétellel a KIRÁLY Szabadidősport Egyesület sportolóinak versenyezetetését támogatjuk.

részletek
2010/929

A Király SZE nyerte a rangadót

Dátum: 2007 december 18

A KIRÁLY SZE csapata nyerte a "KIRÁLYOK" rangadóját, az Egyesület másik csapatával, a KSZE Procommal szemben.
A harmicöt (!) pontos megérdemelt győzelmet már a félidőben elérte a vendég KIRÁLY SZE, így csak a különbség megőrzésére kellett gondot fordítaniuk, mely sikeresnek bizonyult.
A csupán öt emberrel és centerek nélkül felálló Procom mindössze 3 (!) pontot dobott egy félidő alatt. Ezen az estén a Procomm-nak minden kifelé pattant a gyűrűről, már ha sikerült addig eljutni...

A KIRÁLY SZE idei talán legjobb, míg a Procomm a leggyengébb játékával rukkolt elő a rangadón, így megérdemelt vendég siker született.

KSZE-Procomm - KIRÁLY SZE 28-63 (2-23;1-14;15-15;10-11)

KSZE-Procomm:
Tavasz Zoltán (4) - Komláti István (7) - Somogyi Zoltán (2) - Kovács Norbert (4/3) - Kelemen Balázs (11/9)

KIRÁLY SZE:
Borsits András (14) - Pálmai Péter (6) - Simon Csaba (13/3) - Kovács Zsolt (14) - dr. Smehák Gábor (16) - Németh Zsolt (-)

részletek
2010/929

XIX. Szilveszter Kupa - Celddömölk

Dátum: 2007 december 17

Elkészült a XIX. Szilveszter Kupa női kategóriájának sorsolása. A 2007. december 29.-én rendezendő tornán Egyesületünk csapata a "B" jelű csoportba kapott besorolást. A sorsolás szerint az első találkozót a Celldömölk csapatával (11.00), a másodikat Balf (11.40) együttesével, míg a csoport-küzdelmeket a Szombathely, Nyitra u. ÁMK (12.40) csapatával zárjuk.
A két négyes csoportból az első két helyezett jut tovább, míg a többiek befejezik a küzdelmeket.
A döntőre 14.25-kor, az eredményhirdetésre 14.45-kor kerül sor.

részletek
Kiemelt videó
Így zajlott az ötödik Tigris Kupa tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
14123456
1578910111213
1614151617181920
1721222324252627
18282930
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek