Dátum: 2009 április 12
A felnőttek lekopírozták az ifi csapat mérkőzését, hisz a mind a két mérkőzés eredményének alakulása és végeredménye egyformára sikeredett.
A KIRÁLY SZE 29 percig várakoztatta közönségét az első hazai gólra, ekkor Labanc Richard törte meg a csendet. Két perccel később azonban a Csepreg, Molnár révén váratlanul egyenlített. Az első félidőben egy Deéry kapufa és egy elmaradt 11-es borzolta a kedélyeket. A szünet után fölpörögtek a vendégek és Horváth Ferenc révén a vezetést is megszerezték. Ezt Eredics Milán a 60. percben egalizálta, aztán szépen lassan kezdtek elfogyni a vendégjátékosok, mint karácsonykor a szaloncukrok. Ám a kilenc emberrel játszó Csepreg ellen sem tudott döntő fölényt kiharcolni a KIRÁLY, játékosai tovább lövöldözték a kapufákat, majd újabb csepregi kezezés után, újabb elmaradt 11-es következett. A 65. percben ismét Horváth Ferenc talált a kapuba, megdermesztve a hazai híveket. Végül a 85. percben Kiss Péter találatával sikerült kiegyenlíteni, s bár a hosszabbításban még Kiss Gábor mattolhatta volna 5 méterről a csepregi kapust, a gól elmaradt és így pontokat veszített a tabella élén álló hazai csapat. Vagy pontot mentett?
Jegyzőkönyv:
KIRÁLY SZE - Csepreg 3-3 (1-1)
KIRÁLY Sportlétesítmény, 100 néző
Vezette: Samu Ferenc (Kocsis Tibor- Molnár István)
KIRÁLY SZE:
Ceglédi - Milkovics (Lődi 46.'), Petrovics, Koncz, Soós (Kiss Péter 46.') - Somfalvi (Eredics 46.')- Deéry, Lintner, Sásdi - Kiss Gábor, Labanc (Őr 62.')
Csepreg:
Farkas Norbert - Trittrenmmer, Mészáros, Molnár Dávid, Sárdy - Molnár Zoltán, Molnár Csaba (Németh 73.'), Varga (Farkas 46.'), Molnár Bálint - Győrvári, Horváth (Dravarits 93.')
Gólszerző: Labanc 29.'; Eredics 60.'; Kiss Péter 85.' ill. Horváth (2) 49.' és 65.'; Molnár Bálint 31.'
Sárga lap: Kiss Gábor 35.' ill. Molnár Zoltán 26.' és Győrvári
Kiállítva: Győrvári 50.' és Németh Márk 76.'
Ifjúsági mérkőzés:
Változatos mérkőzést játszott U-21-es csapatunk a dobogó harmadik helyén tanyázó Csepreg együttese ellen. Csapatunk szerezte meg a vezetést, majd a vendégek megfordították az eredményt, amit csapatunk újabb találattal kiegyenlített. A finisbe egy gólos előnnyel érkezett a Csepreg csapata, ám a "tigrisek" újból egyenlíteni tudtak, így 3-3-as döntetlennel zártak a mérkőző felek. A KIRÁLY SZE továbbra is őrzi tavaszi veretlenségét.
Jegyzőkönyv:
KIRÁLY SZE - Csepreg 3-3 (1-1)
KIRÁLY Sportlétesítmény
Vezette: Kocsis Tibor (Molnár István - Samu Ferenc)
KIRÁLY SZE:
Szabó Christopher - Porkoláb, Molnár, Szabó Adrián, Nagy Bertalan - Pörge, Németh Bálint - Simon (Simon 86.'), Németh Bence, Putz - Horváth (Morvai 63.')
Csepreg:
Marton - Németh Norbert (Tóth 28.'), Baranyai (Markó Martin 86.'), Németh Bálint, Kótai - Németh Gábor, Markó Tamás, Varga - Piros, Németh Richárd
Gólszerzők: Putz 38.'; Németh Bence 61.' és Pörge 74.' ill. Piros Erik (2) 42.' és 55.'; Varga Bálint 68.'
Sárgalap: Baranyai 34.' és Süle 66.'
Kiállítva: Süle 86.'
részletek