Hírek
2010/929

Ismét az első helyen

Dátum: 2009 március 22

A KIRÁLY SZE négy középpályással próbálta féken tartani a csatáriakat. A taktika bevált, az első félidőben vezetést szerzett a vendégcsapat. Aztán a második játékrészben csikorgóvá vált a gépezet és fogcsikorgatóvá a küzdelem. A hazaiak kiegyenlítettek, s mivel egy szabályosnak tűnő 11-estől is megfosztották a KIRÁLY SZE csapatát, úgy tűnt, hogy nincs más hátra, mint osztozkodni a pontokon. A 90. percben aztán Petrovics Balázs csavart még egyet a játékon és góljával nagyon fontos három pontot rabolt a sárga-szürke vendégcsapat.
Különösen igaz ez annak tükrében, hogy a nagy rivális Kőszeg 1:0 arányú vereséget szenvedett Tanakajdon. A hétvégi fordulót követően a KIRÁLY SZE csapata ismét élre állt, hisz a versenykiírás értelmében azonos pontszám esetén, jelen helyzetben a több győzelem száma dönt a helyezésekről, ebben pedig eggyel jobban áll csapatunk.


Jegyzőkönyv:
Felsőcsatár - KIRÁLY SZE 1-2 (0-1)
Felsőcsatár, 100 néző
Vezette: Gergye Imre (Galambos László - Kártyásné Horváth Katalin)

Felsőcsatár:
Iszak - Tóth András, Csoknyai, Hittl (Németh Péter 70.'), Lóczi (Polyák 60.') - Németh Vilmos, Tóth Krisztián (Sásdi 46.'), Pock, Schmalzl - Tieber, Pezenhoffer

KIRÁLY SZE:
Nemesi - Sásdi, Koncz, Petrovics, Kiss Péter (Őr 46.') - Lődi - Lintner (Desits 78.'), Soós (Eredics 64.'), Deéry (Somfalvi 60.')- Kiss Gábor - Hérincs

Gólszerző:
Tóth András 62.' ill. Deéry 36.' és Petrovics 90.'

Sárga lap: Lóczi és Pezenhoffer ill. Petrovics 89.' és Desits 90.'


Ifjúsági mérkőzés:

Kapkodó, alacsony színvonalú mérkőzést játszott a két csapat. A tabellán 4 pontnyi különbség választotta el a két csapatot egymástól, ahol a KIRÁLY csapat volt hátrányban. Először a hazaiak szereztek vezetést, egy pontrúgásból, majd 2-3 perc múlva egy szép akciót követően egyenlített a vendégcsapat. A 38. percben büntetőhöz jutott a hazai csapat, melyet kihasznált, ám 5 percen belül egalizált a KIRÁLY-csapat. A félidő után összeszedettebb, érettebb játékot mutattak a vendégek és Horváth Dániel kétszer is szemfüles találattal, kétgólos előnyhöz juttatta a vendégeket. Sajnos a végjátékban nem várt "segítőkezet" kapott a hazai csapat - nevezzük Fortunának - és egy kapuközeli szabadrúgásból, majd ismét büntetőből egyenlítet a hazai csapat.
Nem érdemelt volna győzelmet a vendég csapat, hisz nem játszott jól, ám kétszer egyenlített és kétgólos vezetést is szerzett, talán ezért állt közelebb a KSZE a győzelemhez. Bízunk benne, hogy az utóbbi erőt ad csapatunknak és a külső körülmények elfelejtődnek!

Jegyzőkönyv:
Felsőcsatár - KIRÁLY SZE 4-4 (2-2)
Felsőcsatár,
Vezette: Galambos László (Gergye Imre - Kártyásné Horváth Katalin)

Felsőcsatár:
Tóth - Cseri Tivadar, Lóczi, Bőhm Ádám (Krancz György 67.'), Polyák (Pelczer 80.') - Pehr (Simon 65.'), Barta, Pehm (Takács), Berki - Böhm Ákos (Krancz Krisztián 55.'), Cseri Bertalan

KIRÁLY SZE:
Szabó Christopher (Tóth Balázs 46.') - Porkoláb, Molnár, Szabó Adrián, Nagy Bertalan - Pörge Péter (Nagy Dávid 50.'), Németh Bence (Sosztarits 30.'), Németh Bálint, Putz - Simon, Horváth

Gólszerző: Cseri Bertalan (2) 38.' és 85.', Cseri Tivadar 15.' és Barta Norbert 68.' ill. Horváth (3) 16.',50.' és 60.', Simon 43.'

Sárga lap: Böhm, Cseri ill. Molnár

részletek
2010/929

Nem sikerült a rajt

Dátum: 2009 március 21

Sajnos vereséggel kezdte U-16-os csapatunk a tavaszi szezont. Hazai pályán a Lukácsháza csapata ellen szenvedtünk 5-2-es vereséget. Csapatunk már az 1. percben vezetést szerzett, ám a 25. percben már 3-1 volt a vendégek javára. A második 45 perc már jobban sikerült csapatunknak, ezt a játékrész 1-1-re hozták le fiataljaink.

Jegyzőkönyv:
KIRÁLY SZE - Lukácsháza 2-5 (1-4)
KIRÁLY Sportlétesítmény
Vezette: Mészáros József

KIRÁLY SZE:
Tóth Balázs (Horváth Gergely 46.') - Németh Milán, Pörge, Ács, Kovács Laczi (Tóth Kornél 68.')- Vojtkó (Polhammer 46.'), Szabó Péter (Boda 58.'), Szabó Gergő (Horváth Szilárd 63.')- Sosztarits (Kovács 63.'), Németh Bálint, Putz

Lukácsháza:
Pungor - Szigetvári (Horváth 46.'), Fatalin, Kovács, Flajszer - Bogdán (Szentkúti 46.'), Szép, Komálovics, Tar Bertalan (Naisz 85.')- Tar Máté (Zséder 68.'), Pintér (Tar Mátyás 83.')

Góllövők:
Putz Balázs 1.' és Németh Bálint 86.' ill. Szép (2) 15.' és 80.' , Tar Máté (3) 17.', 24.', 37.'

Sárgalap: Kovács Laczi 43.' buktatásért

részletek
2010/929

Übersbach Cerr-Cup

Dátum: 2009 március 21

A 7. Übersbach-i Tavaszi futóversennyel kezdetét vette az idei Cerr-Cup sorozat. Sajnos a közelmúltban kialakult járványok nem kerülték el futóinkat sem, így 50%-osra sikeredett a csapat részvétele ezen a versenyen, bár a rajthoz állók sem voltak teljesen egészségesek. Az időjárás sem fogadta kegyeibe a futókat, napsütés ugyan volt, de erő oldal-és szembeszél nehezítette az így hosszabbnak tűnő távok teljesítőit.
Íme az eredmények:

Gyermekfutam 800 m (54 induló):
9.(abszolút 41.) Gyöngyössy Ádám 3min:49sec

Hobbyfutam 2.200 m (53 induló):
5.(abszolút 13.) Komláti István 9min:50sec

Főfutam 7.032 m (306 induló):
6. (abszolút 27.) Nagy Gábor 26min:39sec - lejobb magyar idő
6.(abszolút 52.) Gyöngyössy Róbert 28min:09sec - 2. magyar idő
11.(abszolút 139.) Hopp Viktor 32min:54sec - 10. magyar idő
17.(abszolút 187.) Tuli Lajos 35min:16sec - 16. magyar idő

Eredmények: http://www.pentek-timing.at/results/show_results.php?veranstnr=10775

részletek
2010/929

Öregfiúk újra a Királyon

Dátum: 2009 március 20

Az Örefiúk focicsapatunk játékosai a tél folyamán teremben tartották kondiba magukat, tudtuk meg Horváth Péter szakoszályvezetőnktől. Ettől a héttől ismét a KIRÁLY Sportlétesítményen edz a társaság, minden szerdán este 18:30-tól. A keret kisebb változáson ment keresztül, de a 20 fős csapat már állandónak mondható.
Az első mérkőzést hazai pályán rendezzük a Kópháza hasonló korú csapata ellen. A március 28-án tartandó mérkőzést 15:00 órakor tartjuk a KIRÁLY Sportlétesítményen. Természetesen a mérkőzés után, az elmaradhatatlan harmadik félidőben is fellépnek a csapatok.
Áprilisban, májusban, júniusban is folymatosan lesznek mérkőzések, sőt a nyár folyamán egy öregfiúk tornát is rendezünk.
A további információkat egyesületünk honlapján követhetik figyelemmel.

részletek
2010/929

Kezdetét veszi az U16-os bajnokság is

Dátum: 2009 március 20

Hazai környezetben, a Lukácsháza gárdáját fogadja a KIRÁLY SZE serdülő csapata. Ezzel kezdetét veszi a megyei serülőbajnokság tavaszi szezonja. Csapatunk jelenleg a 10. helyen áll a tabellán, míg ellenfelünk a 8. poziciót foglalja el. Az őszi találkozón 12-1 arányban a Lukácsháza diadalmaskodott, most csapatunk mindenképpen szeretne visszavágni, s megkezdeni a felzárkózást a tabella első feléig.
A találkozó szombaton 10 órakor kerül megrendezésre a KIRÁLY Sportlétesítményben a játékvezető Mészáros József lesz.

részletek
2010/929

Szombaton ismét Cerr-Cup

Dátum: 2009 március 18

Szombaton ismét beindul az élet futóinknál is. A Cerr-Cup nemzetközi futóverseny első szakaszát Übersbach-ban rendezik. A verseny előtti felkészülésról kérdeztük a futó szakosztályunk vezetőjét Tuli Lajost.

- Hogy sikerült az idei felkészülés?

- A téli felkészülésünk során jó volt a hangulat és a versenyzők állapotára sem lehetett panasz. Jó erőben várjuk a versenyt, de sajnos az utolsó egy-két hétben többen átestek az influenzán és így az első szakaszon kicsit hiányosak leszünk.

- Ezt mit jelent?

- Sajnos 4-5 versenyzőt nélkülöznünk kell, de a további szakaszokon már teljes létszámmal ott tudunk lenni.

- Milyen szereplésre számít, mint szakosztályvezető?

- A társaságnak változatlan a lelkesedése a sport iránt és ennek megfelelően jó hangulatú versenyeket és a tavalyihoz hasonló sikeres évet várunk. A 2008-as Cerr-Cup sorozat végén sok kupát és elismerést gyűjtöttünk be. Ennek tudatában készültünk és próbálunk teljesíteni 2009-ben is.
Sok sikert kívánunk!

A versenyek utáni eredményekről folyamatosan beszámolunk honlapunkon.

részletek
2010/929

Duplán jobb a Pepsi

Dátum: 2009 március 15

Kétszer is jobbnak bizonyult a Pepsi csapata. Egy hét leforgása alatt kétszer is megmérkőzött a KSZE-Procomm csapata a Pepsi gárdájával. Bár különböző okok miatt nem teljes kerettel állt ki csapatunk a mérkőzésekre, a sokkal jobb játékerőt képviselő Pepsi így is megérdemelten győzött. Az első mérkőzést idegenben, súlyosnak mondható 90-52 arányban vesztette el csapatunk, majd a visszavágón - immár javulóbb játékkal - 63-82 arányban maradt alul a KSZE-Procomm.

Jegyzőkönyv:
Pepsi - KSZE-Procomm 90 - 52 (23-11, 20-15, 22-14, 25-12)

Pepsi:
Paksa Péter 16/6 - Viszkeleti Balázs 12/6 - Szandi Norbert 10 - Vízvárdy András 13/3 - Dr. Nárai József 14 - Molnár Péter 12/3 - Szandi László 13/9

KSZE-Procomm:
Komláti István 3 - Molnár Tibor 15 - Porkoláb László 23/12 - Barity Milán 5/3 - Karai Zsolt 6



KSZE-Procomm - Pepsi 63-82 (6-21, 21-22, 11-18, 25-21)

KSZE-Procomm:
Tavasz Zoltán 4 - Molnár Tibor 6 - Porkoláb László 23/6 - Barity Milán 10/3 - Karai Zsolt 11/3 - Takács Balázs 9

Pepsi:
Paksa Péter 34 - Viszkeleti Balázs 8 - Szandi Norbert 5 - Vízvárdy András 9/3 - Sabáli László 15 - Fehér Ádám 4 - Szandi László 7

részletek
Kiemelt videó
Így zajlott az ötödik Tigris Kupa tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
14123456
1578910111213
1614151617181920
1721222324252627
18282930
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek