Hírek
2010/929

Edzés és mérkőzés időpontok

Dátum: 2008 október 13

A héten sűrűvé válik a focisták programjai. Edzések és meccsek zöme vár a KSZE-sekre.

U-7;U-9 és U-11: Kedden 16 órakor edzés a KIRÁLY pályán. A foglalkozást Kiss Gábor vezeti. Pénteken NUSI-UPI torna 15 órától a Városligeti pályán. Találkozó 14.30-kor a helyszínen.

U-13 és U-16-os csapat: kedden közös edzés a KIRÁLY Sportlétesítményben Farkas László vezetésével. U-13-as mérkőzés szerdán 16 órakor Körmenden, a Kék Sünik ellen, majd pénteken 16 órakor U-16-os bajnoki a KIRÁLY-ban a Kőszeg csapata ellen.

U-21-es csapat: edzés csütörtökön 15.30-tól Petrovics Balázs vezetésével. Mérkőzés vasárnap 9! órakor a KIRÁLY Sportlétesítményben, a Tanakajd csapata ellen.

Felnőttek: edzés szerda 19 óra, majd csütörtök és pénteken is gyakorlás. Mérkőzés: vasárnap 11 órakor a Tanakajd ellen hazai pályán.

részletek
2010/929

Megyei II. osztályú eredmények

Dátum: 2008 október 12

Győzelmével, és az ellenlábasok botlásainak köszönhetően, már a dobogó harmadik fokán a KIRÁLY SZE csapata. Egy mérkőzéssel kevesebbet játszva is felzárkóztunk a közvetlen élmezőnyhöz.
Az ifi a 14. helyre lépett elő győzelmével, s most következnek majd olyan mérkőzések, melyeken a közvetlen riválisokkal küzdhetünk meg a feljebb lépésért.

A Megyei II.o. Szombathely további eredményei (zárójelben az U-21-es mérkőzések eredményei):
Kőszeg - Ják 5-0 (2-1)
Gyöngyöshermán-Szentkirály - Csepreg 2-2 (1-2)
Spari FC - Lukácsháza 2-5 (1-4)
Kőszegfalva - Sé-Honvéd 3-0 (1-0)
Gyöngyösfalu - Felsőcsatár 1-1 (5-3)
Tanakajd - Újperint 2-2 (1-4)
Perenye - Szentpéterfa -

részletek
2010/929

6 pont és 11 KSZE gól

Dátum: 2008 október 12

Mindkét csapatunk győzni tudott a vendég Nárai gárdája ellen. Az ifi első győzelmét aratva 3-0 arányban diadalmaskodott, így először renghetett a fal a győzelmi csatakiáltásunktól. A felnőtt csapat is nagy kedvvel játszva esett ellenfelének, és mintegy 12 perc eltelte után, már el is döntötte a találkozó sorsát.

Rögtön az elején döntésre akarta vinni csapatunk a szomszédvári rangadót, ennek megfelelően Labanc a 10., Hérincs a 12. percben szerzett találatával jelezte, hogy ma csak a gólarány lesz kérdéses. A kérdőjelet a Nárai hálóőre Takács vastagította, többször bravúrral védve meg kapuját az újabb KIRÁLY-góloktól. Helyzetek sokaságát dolgozta ki a hazai csapat, de a befejezések pontatlanok voltak. Hérincs és Kiss P. gyorsaságával rendre a vendég védők mögé került, zavart okozva ezzel a Nárai kapuja előtt. Húsz perc telt el így gól nélkül, mikor Koncz térült-fordult és lövését már nem sikerült hárítania Takácsnak. Háromgólos előnnyel vonult öltözőbe a KIRÁLY csapat.
A szünet után Petrovics egy legurított szabadrúgást lőtt kíméletlenül az ellenfél kapujába, majd Kiss G. vette be Takács ketrecét. Labanc még nem akarta lecserélni magát, így gyorsan szerzett még egy gólt. Ez volt önmaga második, míg a csapat hatodik találata.
Labancot Kelemen, Konczot Milkovics váltotta a hazaiaknál. Kiss P. és Hérincs folyamatos fejtörést okozott a Nárai védelmének, mellyel újabb helyzetek kerültek kialakításra. Desits érkezett egy kipattanóra jó ütemben, majd Kiss G. passzolhatott az ellenfél kapujába egy formás akció végén, ezzel kialakítva a 8-0-ás végeredményt.

Horváth Levente:
"Jó és lendületes játékot játszva ilyen arányban is megérdemelten nyert csapatom. Az ellenfél kapusának remek teljesítménye mentette meg a vendégcsapatot a kétszámjegyű vereségtől.

Jegyzőkönyv:
KIRÁLY SZE - Nárai 8-0 (3-0)
KIRÁLY Sportlétesítmény, 100 néző
Vezette: Sály Károly (Szabó Zoltán-Gaál Zoltán)

KIRÁLY SZE:
Ceglédi 0 - Janek 7, Molnár 7, Petrovics 7, Sásdi 7 - Kiss P. 7, Desits 7, Koncz 7 (Milkovics 70.' -), Kiss G. 8 - Hérincs 7, Labanc 8 (Kelemen 70.' -)
Edző: Horváth Levente

Nárai:
Takács - Szele, Kiss, Balikó, Kurcz N. - Polgár, Kurcz A. (Bendik B. 46.'), Králler, Bendik L. - Draskovics D., Draskovics G.
Edző: Vajda Gyula

Gólszerzők:
Labanc 2 gól (10.' és 70.'), Kiss G. 2 gól (63.' és 90.'), Hérincs (12.'), Koncz (33.'), Petrovics (52.'), Desits (75.')

Sárga lap:
Kurcz Norbert (Nárai) buktatásért az 57. percben.

U-21-es csapatunk megszerezte első győzelmét. Rögtön a 2. percben egy szöglettel felérő szabadrúgást követően Németh Bence érkezett pontosan, és találata a felső lécről vágódott a gólvonal mögé. A gólt követően továbbra is mezőnyfölényben játszott a KIRÁLY ifi, ám a vendégek kontrái alkalomszerűen ugyan, de veszélyesek voltak Szabó kapujára, ám a hazai hálóőr remek napot fogott ki, így a vendégek nem járhattak túl az eszén. A 38. percben Rozs rázta le védőjét és okosan passzolta hálóba a labdát, ezzel megnyugtatva, és kétgólos előnyhöz juttatva a hazai csapatot.
A félidő után kettészakadt a pálya, a középpályát rendre átrúgdosták, átívelgették a csapatok. Továbbra is a hazaiak játszottak fölényben, ám e fölényt csak közvetlenül a hármas sípszó vége előtt váltotta gólra a hazai csapat. Ekkor egy szögletet követően Szabó A. kotorta közelről a hálóba a labdát, beállítva ezzel a 3-0-s végeredményt.
A hazai csapat jól küzdve, főként pontrúgásokból veszélyeztetve megérdemelten szerezte meg első győzelmét.

Jegyzőkönyv:
KIRÁLY SZE - Nárai 3-0 (2-0)
KIRÁLY Sportlétesítmény,
Vezette: Szabó Zoltán (Sály Károly - Gaál Zoltán)

KIRÁLY SZE:
Szabó C. 6 - Pörge 7, Szabó A. 6., Németh Bence 7, Veres 7 - Kondor 6, Németh Bálint 7, Balogh 6. (Kiss 65.' 6), Kovács L. 6. - Morvai 7, Rozs 6
Edző: Petrovics Balázs

Nárai:
Weinelt - Tóth Á., Koltay, Skultéti, Závár - Szakály, Tóth B., Pető (Tóth 46.'), Skrapits - Kovács, Tóth T.
Edző: Karai József

Gólszerzők:
Németh Bence (2.'), Rozs (38.'), Szabó A. (90.')

Sárga lap:
Morvai Martin (KSZE) buktatásért 60.'
Tóth Tamás (Nárai) buktatásért 66.'

részletek
2010/929

Szomszédvári rangadó

Dátum: 2008 október 11

A KIRÁLY Sportlétesítménytől mintegy 2-3 km-re található község csapata a Nárai SK lesz a KIRÁLY SZE vendége a 9. fordulóban. A vendégek két győzelemmel, öt vereség ellenében, egy döntetlennel jelenleg a tabella 12. helyén állnak. A hazai pályán 100%-ot nyújtó KIRÁLY csapat győzelmével megkezdheti a felzárkózást az élmezőnyhöz. Horváth Levente edző az utóbbi edzéseken "meghajtotta" tanítványait, ennek eredménye látszott az elmúlt mérkőzéseken, remélhetőleg holnap is harapnak majd a Tigrisek.
Az ifi mérkőzésén is szoros meccsre van kilátás, nem titkoltan pontot, pontokat szereznének fiataljaink.
A mérkőzések 13 és 15 órakor kezdődnek.

részletek
2010/929

U16-os vereség Jánosházán

Dátum: 2008 október 11

Szaknyelven "hatpontos" meccset veszített serdülőcsapatunk Jánosházán. Az egy ponttal rendelkező házigazdáknak egy félidőt ajándékoztunk, ezzel el is dőlt a meccs a hazaiak javára, hiába mozgósította minden erejét a vendég KIRÁLY csapat, a második félidőben csak kapufákig jutottak. A mieink gólját Pörge Péter szerezte.

Jánosháza - KIRÁLY SZE 3-1

részletek
2010/929

U11-es szárny próbálgatások

Dátum: 2008 október 11

A KIRÁLY SZE U-11-es csapata megkezdte szereplését a NUSI-UPI program tornáján. A Viktória FC rendezésében került sor az első idei tornára a KIRÁLY Sportlétesítményben. Csapatunk a Torony gyerkőcei ellen mutatkoztak be, melyen egygólos vereséget szenvedtünk, a döntetlen szagú mérkőzésen. Következtek a nagyságrendekkel jobb játékerőt képviselő Grundball srácai és a Viktória U-13 lányai, melyek megsemmisítő vereséget mértek csapatunkra. Rendezve a sorokat a Lurkó ellen végig nagyszerűen, összeszedetten védekezve csupán egygólos vereséget szenvedtünk. A záró összecsapáson a VAFA csapata ellen már formás támadásokat vezetve, egy jól eltalált lökettel bevéve az ellen kapuját, 1-0 arányban győzedelmeskedtünk.
Minden jó, ha a vége jó alapon egy sikerélménnyel gazdagodva várjuk a jövő heti folytatást. Mindent összevetve: öt mérkőzésből, három találkozón biztató játékot láthattak a nekünk szorító szülők.
Csapatunk tagjai:
Szentivánszky Péter, Horváth Bence, Taletovics Martin, Bazsó Kristóf Zoltán, Fábián Martin, Oláh Alex, Barasits Bálint, Lendvai Ádám, Koledics Márk, Singer Márk, Singer Erik

részletek
2010/929

Méltó ellenfél voltunk

Dátum: 2008 október 9

Szerdán délután Vépen játszott U13 korosztályos labdarúgó csapatunk. A mérkőzés folyamán végig partiban voltunk a hazai csapattal és ez a szoros eredményen is meglátszott. Csapatunk egyre jobb és bátrabb játékkal rukkol elő és ez a jövőre nézve bíztató lehet.

Vép U13 - KSZE U13 2:1

részletek
Kiemelt videó
Tigris Kupa U11 tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
48123
4945678910
5011121314151617
5118192021222324
5225262728293031
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek