Köszöntő

Köszöntő

Már hónapokkal a KIRÁLY Szabadidősport Egyesület megalakulása előtt néhány barátommal azon gondolkodtunk, hogyan lehetne összegyűjteni, és egyesületbe tömöríteni azokat a sportot szerető embereket, akik amatőr vagy hobbi szinten űznek ugyan különböző sportágakat, de szeretnének mégis egy jó közösséghez tartozni, versenyeken részt venni.

Hivatalos formába öntve is megfogalmaztuk céljainkat, megkerestük azokat az embereket, akik segíteni tudtak és akartak a célok megvalósításában, így 2006. májusában megalapítottuk a KIRÁLY Szabadidősport Egyesületet.

Már hónapokkal a KIRÁLY Szabadidősport Egyesület megalakulása előtt néhány barátommal azon gondolkodtunk, hogyan lehetne összegyűjteni, és egyesületbe tömöríteni azokat a sportot szerető embereket, akik amatőr vagy hobbi szinten űznek ugyan különböző sportágakat, de szeretnének mégis egy jó közösséghez tartozni, versenyeken részt venni. Hivatalos formába öntve is megfogalmaztuk céljainkat, megkerestük azokat az embereket, akik segíteni tudtak és akartak a célok megvalósításában, így 2006. májusában megalapítottuk a KIRÁLY Szabadidősport Egyesületet. Találtunk lelkes amatőr sportolókat, akik az első hívó szóra csatlakoztak hozzánk, és mindenben segítették munkánkat. Gyors mérleget készítettünk, sportolókat toboroztunk, és létrejöttek a szakosztályok.


Szponzoraink ugyan kevesen akadtak, így részben saját erőből, és amíg erőnk bírja társadalmi munkában dolgozva teremtettük meg a feltételeket az Egyesület működéséhez. Azok a szponzorok, akik a kezdettől hittek bennünk, nem csalódtak, hisz igazán gyorsan fejlődünk, és egyre népszerűbbek lettünk. Minden támogatót, szponzort szívesen látunk, aki bármilyen módon segíteni tud az Egyesület működésének, céljainak megvalósításában.
Egyesületünknek a KIRÁLY Sportlétesítmény ad otthont, ahol igazán impozáns körülmények közt készülhetnek, sportolhatnak tagjaink. Minden feltétel adott ahhoz, hogy itt igazi egyesületi munka folyjon.

Elsőként futókat és kerékpárosokat találtunk, akik nagy örömmel fogadták elképzeléseinket, és újabb tagokat toboroztak. Aztán a kosarasok léptek színre: két - évek óta, saját szórakoztatásra pattogtató - baráti társaságot sikerült meggyőznünk, hogy nálunk a helyük, így ők már a Szombathelyi Városi Bajnokságban vitézkednek. A fehér sport, a tenisz kedvelői is érdeklődtek, így ez a szakosztály is beindult, és teniszpalántáink jövőre versenyeken is megmérettetik magukat. Nem maradhatott ki a legnépszerűbb sportág, a labdarúgás sem. Kapusgyerekekkel kezdtünk el foglalkozni, majd nyitottunk a női labdarúgás felé, így legutóbb csatlakozhattak hozzánk az újperinti focista lányok is, akik immár teljes csapatként tagjai az Egyesületünknek. Tovább dolgozunk, hisz teke- és természetjáró- szakosztályunk is indulásra kész, továbbá még legalább 5 sportág beindítását tervezzük. A 2007. évnek közel 100 taggal vágunk neki. Számomra nagy büszkeség leírni:

"Örömmel értesítelek, hogy megalapítottunk egy olyan sportegyesületet, ahová tartozni jó!"

Sportbaráti üdvözlettel:

Király Ferenc

Kiemelt videó
Alközponti Fesztivál tovább
Szavazás
Hányadik helyen végez a Király SZE felnőtt csapata a megyei I-ben?
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
1312
143456789
1510111213141516
1617181920212223
1724252627282930
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek