Hírek
vissza
2018/1221

Király U14: Ez a csapat tud küzdeni!

Király U14: Ez a csapat tud küzdeni!

A Király U14 a nyolcadik helyen telel a MLSZ U14 II.o Észak-nyugati csoportjában. Kovács Zsolt edző nyáron érkezett klubunkhoz és egy hajtós, küzdeni tudó csapatot rakott össze.

 

Kovács Zsolt, a Király U14 edzője:

-Nyáron kerültem a Királyhoz, ehhez az egyesülethez, ehhez a családhoz. Örültem a lehetőségnek, de azt is tudtam, hogy nem lesz egyszerű dolgom, mert ez a 2005-ös korosztály kevesebb létszámú, mint a többi. Velem együtt öt játékos érkezett, így lett 8 mezőnyjátékosom a három kapus mellett. A nyári felkészülésben először az U15-tel edzettünk, aztán az U13-mal. Itt kell megköszönnöm Hegyi László edző támogatását és az U13-as játékosok hozzáállását, hiszen a saját bajnokságuk mellett mindig számíthattunk rájuk, így voltak hétvégék, amikor bizonyos játékosok duplán játszottak, hogy mi ki tudjunk állni.

Ami a bajnokságot illeti, az elején meg kellett szokni a nagypályát, a 10+1-es felállást. Aztán ahogy mentünk előre, a fordulópont a Zalaegerszeg elleni mérkőzés volt. A csoportból kiemelkedő ZTE Akadémia (15/15) ellen bár kikaptunk 6:1-re, de az ellenfél edzője is megdícsért minket, hogy sokáig partiban tudtunk lenni. Ott már láttam a küzdést, és azt a játékot, amivel eredményesek lehetünk. Aztán jött is egy jó sorozat, hat mérkőzésen öt alkalommal győztünk. Majd egy kicsit elfáradtunk, de a végére újra összeszedtük magunkat és két győzelemmel biztosítottuk be a középmezőnyben a helyünket. Várjuk a tavaszi folytatást!

 

őszi tabella U14

 

Képek

Kiemelt videó
Bronzérmes lett a Király felnőtt tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
2212
233456789
2410111213141516
2517181920212223
2624252627282930
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek