Hírek
vissza
2019/902

Jó körülmények, rangos ellenfelek

Jó körülmények, rangos ellenfelek

 

A Styrian Champions Trophy hazai selejtező tornáján vett részt nemrégiben a Király U10.

 

 

Két csoportba sorsolták a csapatokat. A Nagykanizsát az első mérkőzésen 3:1-re legyőztük. Szuperül játszottak a srácok. A második találkozón egy erős ellenfelet, a későbbi ezüstérmest kaptuk, meglepetésre ellenük sima győzelmet arattunk, 4:0-ra nyertünk. Talán el is bíztuk magunkat, hiszen jött egy 1:0-ás vereség a Főnix Gold, majd egy döntetlen az Ikarus ellen. A torna favoritja, az MTK ellen még 1:0-ra vezettünk az elején , de aztán 5:1-re kikaptunk. Rajtuk látszott, hogy sebességben, cselezésben jobbak voltak

A Főnix Gold és az Ikarus elleni eredmények fájóak, mert nüanszokon múlt a továbbjutás, így a csoportban az 5. helyen végeztünk.

Nekünk ez egy jó felkészülés volt a szezon elején, jó körülmények között rangos ellenfelekkel tudtuk játszani.Látszik, hogy a tavalyi nemzetközi sorozatban való szerepléssel előbbre tudtunk lépni játékban.-értékelt Török Richárd, a Király U10 edzője.

 

Kiemelt videó
Leverkusenben edzhettek a Királyosok tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
351
362345678
379101112131415
3816171819202122
3923242526272829
4030
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek