Hírek
vissza
2016/516

Hozta az ifi a Vép elleni meccset is

Hozta az ifi a Vép elleni meccset is

Vezetett a Vép, majd emberelőnyben megfordította a Király SZE U19 a mérkőzést, és fontos győzelmet aratott Pünkösdhétfőn.

Nagyon rosszul kezdte a mérkőzést a hazai csapat, egy jobboldali hibát követően, a belül rosszul helyezkedő védők között Koszokovits talált a kapuba (0-1). A rossz kezdés megfogta a hazai csapatot, nem találták a ritmust, sok technikai hibát követtek el.
Bő negyed óra elteltével Csonka ment el a baloldalon, hosszan tolta meg a labdát, így a keresztező védő szerelni tudta – ütköztek. Szabadrúgással jött volna a vendégcsapat - azonban a földről felkelve két kézzel a sértett ellökte a hazai játékost, ezért a játékvezető jogosan kiállította.

A második félidőre egy agresszív, motivált, bajnokesélyeshez méltó Király SZE jött ki a pályára, a vendégcsapat beszorult, bátortalanul játszott és ezt sikerült kihasználni a hazaiaknak. Horváth Márk tört be a 16-on belülre, középre belőtt labdája egy védőn felpattant, a második hullámban érkező Biácsy pedig a kapuba bombázott (1-1). Továbbra is tartott a hazaiak mezőnyfölénye, először Varga Patrik szabadrúgásánál maradt le Petrőczi, majd egy szöglet után Horváth Áron elől mentett a kapus.
A gyors labdaszerzésekből indított támadások végén újra Horváth Márk tört volna be , azonban a vonal előtt szabálytalanul szerelték. A szabadrúgást Horváth Áron lőtte élesen a kapu elé, megpattant egy játékoson, így a labda a hosszú sarokba kötött ki (2-1).
A hátralévő időben a Király magára húzta a vépi csapatot, ívelésekkel próbálkoztak, de Auerék fegyelmezetten, hiba nélkül hatástalanították ezeket, így a második félidőben nyújtott teljesítményének köszönhetően megérdemelten tartotta otthon a nagyon fontos 3 bajnoki pontot a Király.

- Nagyon nehéz mérkőzésre számítottam, a bajnokság egyik legszervezettebb csapata ellen, akik támadásban nagyon veszélyesek, készültünk is erre, de sajnos az első percben nagyot hibáztunk. A kiállítás mindent megváltoztatott – sajnálom, hogy nem tudtuk mezőnyben 10 a 10 ellen lejátszani ezt a mérkőzést – utána az történt a pályán amit mi akartunk, feljavult a játékunk, a cseréim jól szálltak be a mérkőzésbe. Nagyon akartuk ezt a győzelmet, örülünk neki, de a hátralévő 3 bajnoki mérkőzésünket is meg akarjuk nyerni, ami meglátjuk mire lesz elég – zárta szavait Németh Bálint vezetőedző.

A tavasszal 10 győzelemmel és 2 döntetlennel 2. helyen álló Király SZE vasárnap Rumban folytathatja veretlenségi sorozatát.

Kiemelt videó
Ilyen volt a 4. Tigris Kupa a Répce Sportcsarnokban tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
141234567
15891011121314
1615161718192021
1722232425262728
182930
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek