Hírek
vissza
2019/1027

Győzelem a Répcelak ellen – lépegetünk előre a tabellán

Győzelem a Répcelak ellen – lépegetünk előre a tabellán

A Király felnőtt csapata 3:1-es győzelmet aratott szombaton a Répcelak ellen hazai pályán a Vas megyei I. osztály 11. fordulójában.

 

A Répcelak ellen mindig rangadót játszunk, szombaton sem volt ez másként. Ennek ellenére nem úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy kellett volna, talán az első negyedórában labdához sem értünk. A vendégek megszerezték a vezetést, nyomást gyakoroltak ránk, mi pedig nem tudtuk kivédekezni. Egyre inkább feljavult a játékunk, átvettük a játék irányítását és egy gyönyörű távoli lövésből egyenlítettünk. A második félidő elején már sokkal biztosabb volt a játékunk, az akaratunkat rá tudtuk erőltetni a répcelaki csapatra, beszorultak a saját tizenhatosukra. Szerencsére a cseréink jól szálltak be, lendületet adtak a játékunknak gólt is rúgtunk, majd a végén már a hramadik találattal végleg bebiztosítottuk a győzelmet és itthon tartottuk a három pontot.

 

Király SE – Répcelak 3:1 (1:1)

Vas megyei I. o 11. ford.

gólsz: Subicz G 31' Beke B 75' Hujber B 91' ill Szabó B 7'

Király: Mester B, Fülöp I/Hegedűs M 67' Kudron D/Szabó Z 72' Beke B/Hujber B 78' Hertelendi D/Németh B 89' Vámos M, Pergel D/Kalmár G 46' Devecseri K, Kondákor K, Subicz G, Lakosi D

Hegyi László, a Király vezetőedzője: -Kezdünk felzárkózni a tabellán (7. hely), oda ahova eredetileg is vártuk magunkat. Az elvégzett munka kezd kijönni, fontos, hogy a helyzeteink nagy részét gólra tudjuk váltani!

 

Képek

Kiemelt videó
Ilyen volt a 4. Tigris Kupa a Répce Sportcsarnokban tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
09123
1045678910
1111121314151617
1218192021222324
1325262728293031
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek