Hírek
vissza
2016/1015

Gyenge játék, döntetlen

Gyenge játék, döntetlen

Ismét nem tudott nyerni hazai pályán a Király SZE, az Uraiújfalu ellen 2:2-es döntetlennel zárult az megyei I-es találkozó.

A Celldömölk elleni idegenbeli bravúr után előzetesen a Király SZE tűnt a találkozó esélyesének. Rögtön az elején meg is szerezte a vezetést a hazai csapat, a 2. percben Hujber Gábor talált be. Nemsokáig kellett várni az egyenlítésre, az Uraiújfalu hátrányban sem ijedt meg, a 6. percben egalizálta az állást. A másik két gól is hasonlóan közel esett egymáshoz, a 24. percben egy szöglet után a vendégek szereztek vezetést, majd tizenegyesből egyenlített a KSZE. A találkozó nagy részében lélektelenül játszó Király SZE-t, a kapus Mester Bálint bravúrjai tartották a meccsben. Mindkét oldalon akadtak lehetőségek, az Uraiújfalu el is vihette volna a Király Sportlétesítményből a három pontot, de az eredmény már nem változott a mérkőzés végéig.

Király SZE-Uraiújfalu: 2:2 (2:2)

Megyei I. osztály 9.forduló

Gólsz: Hujber Gábor 2', Szalay Csaba 26' illetve Szakál M 6' Döbrönte L 24'

A szezon elején a dobogóra készülő Király SZE 9 forduló után csak 11. helyen áll a tabellán és mindössze 9 pontot gyűjtött. Leginkább hazai pályán marad adós a csapat az eredményes és jó játékkal.  

Kapcsolódó témák: Felnőtt labdarúgás
Kiemelt videó
Ilyen volt a 4. Tigris Kupa a Répce Sportcsarnokban tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
141234567
15891011121314
1615161718192021
1722232425262728
182930
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek