Hírek
vissza
2017/1128

Bronzérmes helyen fordul a Király ifi

Bronzérmes helyen fordul a Király ifi

A Király SZE ifi 10 meccses győzelmi sorozata után a végén kissé elfáradt, így a bronzérmes helyen fordul a szünetben. Tóth Martin, edző értékelte csapata őszi teljesítményét.  

-Hat hetes felkészülésünk volt, hét edzőmérkőzést játszottunk, mindegyiken győztünk. Így az már az elején mindenki számára kiderült, hogy komolyan vesszük az edzésmunkát és a bajnokságot is. A Vas megyei I. osztály U19 ennek ellenére egy vereséggel indult számunkra, Szentgotthárdon kikaptunk. Aztán jött egy 10 meccses győzelmi széria, amiből két meccs kiemelkedik. A Vép ellen idegenben nyertünk 2:1-re úgy, hogy emberhátrányból fordítottunk. Valamint emlékezetes volt a celldömölki 4:2-es győzelem a tavalyi bajnok , addig még veretlen celli ifi ellen. Az utolsó négy meccsen hullámvölgybe kerültünk 2 vereség 1 döntetlen volt a mérleg és csak az utolsó fordulóban, a Jánosháza ellen tudtunk ismét nyerni. Egy kicsit a végére elfáradt a csapat, annyira nem ment a játék, sok volt az egyénieskedés. Így végül harmadikként várjuk a tavaszi folytatást.- mondta Tóth, Martin, a Király SZE U19 edzője.

KSZEU19

-A szezon értékelésekor mindenképp szeretném kiemelni, hogy 23 játékossal vágtunk neki a bajnokságnak, mindannyian legalább egyszer pályára léptek. Jó volt az edzéslátogatottság, remek közösség kovácsolódott, ami a pályán is sokat számított, ha épp nem ment úgy a játék. A jövőbe tekintve egyértelmű célunk, hogy a harmadik pozíciónál előrébb végezzünk a végelszámolásnál.-zárta szavait a tréner.

 

 

Kiemelt videó
Értékelések a meccs után és az öltözőben a Jánosháza elleni 6:0 után tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
48123
4945678910
5011121314151617
5118192021222324
5225262728293031
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek