Az élmezőnyhöz tartozó Büki TK fogadta a középmezőnyhöz felzárkózni szándékozó csapatunkat. Nos együttesünk mindent megpróbált a három bajnoki pont begyűjtésére, de sajnos már a mérkőzés elején hátrányba kerültünk. Szvorda játékvezető ítélt büntetőt a hazaiak javára - erős jóindulattal. A büntetőt Németh Péter értékesítette (13.' 1-0).
Innentől kettőzött erővel próbált egyenlíteni a vendég együttes, ám hiába minden erőfeszítés, a szünetig maradt a hazai előny.
A második játékrészben is fölényben játszott csapatunk, de az egyenlítést csak a 61.' percben, Bolfán gólja hozta meg (61.' 1-0). Továbbra is támadtunk, a helyzetek is megvoltak a vezetéshez, ám egy újabb (már jogosabb) megítélt büntető ismét a hazaiak vezetését hozta meg. Németh Péter kegyetlen ítéletvégrehajtónak bizonyult, a másodikat is belőtte (72.' 2-1), így újból a Büknél volt az előny, amit a meccs végéig már meg is őrzött.
Összességében: csapatunk mindent megpróbált, hogy meglepetést okozzon, ám ez most sem öltött testet pont, pontok formájában, így idegenben továbbra sem megy túl fényesen - még akkor sem, ha ehhez most kellett egy kis játékvezetői segítség...
Jegyzőkönyv:
Büki TK - KIRÁLY SZE 2-1 (1-1)
Bük, 100 néző
Vezette: Szvorda Melinda (Márton Péter - Magyar Péter)
Büki TK:
Artner - Kocsis, Bellovics, Petrovics, Marton - Nyírő, Szalai, Savanyó (Kántor 61.'), Németh - Horváth (Desits 61.'), Polgár (Plenár 80.')
KIRÁLY SZE:
Nagy - Kiss Gábor, Kovács Richard, Sásdi, Németh Bálint - Bolfán, Topor (Harkai 77.'), Hajmási, Tóth Milán - Hujber, Putz (Ács 56.')
Edző: Horváth Levente
Gólszerző: Németh Péter (2) 13.' és 72.' ill. Bolfán 61.'
Sárga lap: Kocsis 29.' ill. Sásdi 43.'; Hujber 54.'; Bolfán 67.'; Hajmási 89.'
Ifjúsági mérkőzés:
Jegyzőkönyv:
Büki TK - KIRÁLY SZE 4-0 (2-0)
Bük
Vezette: Márton Péter (Magyar Péter)
Büki TK:
Markovits - Dömötör, Brieber, Kövesi, Büki - Csonka, Bősze (Erdélyi György 86.'), Györe (Kövér 58.'), Hidegségi - Szőke, Hamar (Erdélyi Róbert 73.')
KIRÁLY SZE:
Hutter – Veres (Kalmár 59.'), Loksa, Kovács Balázs, Németh Milán - Polhammer, Szabó Gergő (Pegán 59.') - Varga, Sásdi,Sipos - Horváth Ákos
Edző: Hajmási Milán
Gólszerző: Hamar (2) 13.' és 31.'; Györe 50.' és Erdélyi György 86.' ill. -
Sárga lap:Hidegségi 18.' ill. Veres 3.';Szabó Gergő 34.'; Polhammer 89.'
Piros lap: Brieber 81.'
Az induló meghallgatásához Flash Player programra van szükség.