ma van 2012. május 19. szombat, Ivó, Milán napja
Hírek

A listavezetők látogatnak Szombathelyre - hétvégi előzetes

2011. november 25.
  • Add a Twitter-hez
  • Add a Facebook-hoz
  • Add az iWiW-hez
A listavezetők látogatnak Szombathelyre - hétvégi előzetes

A tavaly még NB III-as, jelenleg a Megyei I. osztály tabelláját vezető Celldömölk csapata látogat létesítményünkbe, a szezon zárófordulójának első játéknapján, szombaton. Ellenfelünk az egyik legnagyobb múlttal rendelkező egylet, hisz pár éve még, megyei rangadót is játszahattak az NB I/B osztályban, mégpedig az akkori rivális - az éppen az első osztályba visszaigyekvő -  Haladás volt. Azóta jócskán megváltozott megyénk labdarúgó-térképe, és sajnos nem előnyére. Ennek ellenére megtisztelő számunkra, hogy ilyen nagy múltú csapatot láthatunk vendégül. Természetesen nem szeretnénk túl "udvarias" vendéglátónak bizonyulni, hiszen égetően szükségünk lenne mindhárom bajnoki pontra, és biztosra vehető, hogy mindent megtesz ennek érdekében a Lecsó-legénység. A mérkőzésre szombaton 13 órakor kerül sor a KIRÁLY Sportlétesítményben, a találkozót Takács Ryan Lee dirigálja, segítői Boda György és Kovács Jenő lesznek.

Az U-19 sem számíthat könnyed sétára, hisz a celliek utánpótlása is vezeti jelenleg a Megyei U-19-es bajnokságot. Ennek ellenére bátor játékkal meglepetést is okozhatunk. Az összecsapás 11 órakor veszi kezdetét Boda György sípjelére, Kovács Jenő asszisztálásával.

 

A Megyei III. osztályban is az utolsó fordulót rendezik, a Szombathelyi Focisulihoz látogat csapatunk. A vasárnap 11 órakor kezdődő találkozón csak és kizárólag a Király-győzelem az elfogadható, ez fontos lépcsőfok az élmezőnyhöz történő felzárkózáshoz. Hiányzók ellenére is a lehető legjobb csapattal, és nagy elszántsággal lépünk a Városligeti-pálya gyepére. A mérkőzést Szabó József vezeti, az asszisztensei Sipos Zsolt és Németh Roland lesznek.

Támogatóink
Sopron BankTOPIDOVas NépeNyugat.hu
Időjárás

KIRÁLY induló

Az induló meghallgatásához Flash Player programra van szükség.

Versenynaptár
HKSzCsPSzV
1234
7891011
1415161718
2122232425
28293031
Kiemelt fotógaléria
Müncheni edzőmérkőzés,
Müncheni edzőmérkőzés,
Müncheni edzőmérkőzés,
Müncheni edzőmérkőzés,
Müncheni edzőmérkőzés,
Müncheni edzőmérkőzés,
Müncheni edzőmérkőzés,
Müncheni edzőmérkőzés,
Müncheni edzőmérkőzés,
Müncheni edzőmérkőzés,
Hirdetés
Sopron Bank
Topidó